Aaron Sorkin forgatókönyv íróként már letett pár jó dolgot az asztalra, gondoljunk csak a A Few Good Men (1992)-re, vagy a "The West Wing" (155 episodes, 1999-2006) sorozatra. Ha még idehozzuk a romantikus The American President (1995)-et is, akkor elég egyértelműen látszik Sorkint izgatja a fehér ház, a politika meg az intrika.
A történet
Charlie Wilson valószínűleg amolyan átlagos bad boy politikus lehetett a 80-as években, talán még Bush-sal is együtt tivornyázott, ha ezt a pártjaik megengedték.
A film az - első - afgán háború közel 10 évét öleli magába. A történelmi hűséget megítélni nem tudom, én mindenképp távolságtartással kezelem a leírtakat. 20-30 év nem olyan nagy idő, ha nagyon csúsztattak volna, akkor biztos lett volna botrány, én meg erre nem emlékszem.
Egyébként ahhoz képest, hogy dráma a műfaji besorolása, többet nevettem a történeten, dráma nem sok volt, az is inkább röhejes baromságok. Közben az egész véresen komoly, mégis csak egy háborúról van szó, ahol emberek halnak meg.
Ez az egész vidámságosdi egy egész komoly politikai üzenet, ha az ember jobban belegondol: míg ott a messzi földön emberek halnak, mi itt, a biztonságos távolságban két koktél között kitaláljuk, hogy akarunk-e nekik segíteni, vagy sem.
Szerintem a filmben a vége sikerült a legjobban, egy fricska a mindenkori amerikai kormánynak, de inkább nem lövöm le, mert már ezért is érdemes megnézni.
Tom Hanks megint a kisujjából rázta ki az egészet, annyira szokásos volt, annyira saját maga, hogy azon kezdtem gondolkodni, miért ő a főszereplő. Ott van ugyanis mellette
Philip Seymour Hoffman, aki szó szerint belebújt Gust Avrakotos bőrébe, teljesen eggyé vált vele. Két emlékezetes jelenet van: Avrakotos az irodában a főnökével, majd a másik irodában Wilsonnal. Hoffman ebben a két jelenetben sokkal több színészi játékot mutat be, mint Hanks az egész filmben.
Julia Roberts ezzel szemben jól hozza az egykori szépségkirálynőt, politikai aktivistát. Talán azért is vagyok vele elégedett, mert nem várok el tőle hoffmani képességeket - mondjuk úgy, hogy piszok rossz napjának kell lennie ahhoz, hogy ne legyen képes a szerepét eljátszani. Néha viszont briliáns - ez azonban nem az a film. Nem mintha olyan sok lehetősége lenne produkálnia magát.
A főszereplő gárdához tartozik Amy Adams is, aki Wilson egyik asszisztensét játsza. Wilson, mint valami texasi machó kivétel nélkül csinos csajokkal veszi körül magát, akikről minden látogató azt hiszi, hoyga körmük reszelgetésén kívül nem értenek semmihez. Pedig de. Bár ez csak rövidke epizód erejéig látszódik. Adams karaktere ugyanis teljesen mellékes a történet szempontjából. Ő a lóti-futi, pedig lehetne benne több is. Láttuk már a West Wingnél, hogy mennyire fontossá válhat egy asszisztens, tanácsadó, de ez a film kizárólag Wilsonról szól, ő a fontos, őt mozgatják és ő próbálja mozgatni a szálakat.
A vélemény
Egyszer nézős, szórakoztató időtöltés, kellemes esti film, pop-corn mellé melegen ajánlom. Politizálásra hajlamosoknak kötelező kétszer is megnézni, hogy megérkezzen minden finoman elejtett utalás.
Hiába az egyik kedvenc színésznőm Michelle Pfeiffer (a Ladyhawke (1985) óta), egy újabb fantasy filmre nem sok hangulatom volt. Itt van a Harry Potter, a Narnia, meg a többi hasonszőrű dolog, ez meg ráadásul valami romantikus maszlag is.
Aztán egy hétvégén megnéztem a két Narnia filmet és a Stardust-ot és levontam a következtetéseket. Hogy igenis szükség van a Stardustra, főleg a gyerekeknek, de nekünk felnötteknek is, hogy elvarázsoljanak bennünket két órára. Igen, jól hallotta mindenki, 138 percre a fantázia világába csöppenünk, hogy aztán a végén ne is akarjunk visszatérni.
Tristán, a főhősünk, Wall-ban, Angliában lakik, egy hosszú fal mellett (innen a falu neve), melynek túloldalára tilos átmenni, de ahol csodás dolgok történnek. Tristán szerelmes a nálánal tehetősebb, szép ámde felületes és egyébként másért rajongó leányzóba, s hogy szerelmét bizonyítsa, el akarja neki hozni a hullócsillagot, amely épp akkor ér földet a fal túloldalán. Persze az élet nem ennyire egyszerű, de talán nem kellene lelőnöm a poénokat.
Poénokból pedig van sok a filmben. Ott van például Peter O'Toole, az öreg király, aki fiat egymás gyilkolására bíztatja - a túlélő örökli meg a trónt. A meggyilkolt királyfiak szellemei, akik nem nyugodhatnak, míg új királyt nem választanak. Robert De Niro, a kalóz, kinek neve Captain Shakespeare, imádja a jó öreg Angliát, amit soha meg nem látogathat, az egyéb hóbortjairól nem is beszélve. Michelle Pfeiffer, a gonosz boszorkány, meg szexi kacsintása saját popójára.
Ám nem csak a helyzetek miatt érdemes megnézni a filmet, hanem a színészekért is. Ott van rögtön az elején Claire Danes, légiesen, törékenyen, finoman, ártatlanul, szeretni és csodálni valóan. Olyan, mint Gwyneth Paltrow volt a Shakespeare in Love (1998)-ban. OK, mindkét szinésznő ehhez hasonló szerepek tucatjait kapja, de ez most mégis valami más. Még nőként is érzem azt, ahogy a pasik pár másodperc alatt belezúgnak, persze ez nem baj, legalább párunk is szívesen emlékszik a filmre.
Függetlenül attól, hogy teletűzdelték nagy nevekkel a stáblistát, mindenki, a legapróbb mellékszereplő is jól játszott. Nincs senki, aki kilógna, aki nem nőtt volna fel a feladathoz. Le merném fogadni, hogy remek volt a hangulat a forgatásnál, annyira átjön a harmónia, annyira egymásra hangoltak a színészek.
Így karácsony táján különösen javaslom a film beszerzését és megtekintését. Egy bögre forralt bor, néhány szelet beigli ünnepivé varázsolja a hangulatot, a filmen pedig jót fog szorakozni gyerek és felnött egyaránt.
Végezetül két kép, szerintem Michelle Pfeiffer itt pont olyan (kicsit érettebben és hosszabb hajjal), mint annakidején a Ladyhawke-ban. Vagy csak nekem tűnik úgy?
Persze mostanában mindenkinek Harry Potter jut eszébe, ha meghallja a Potter nevet, ezért már rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy a Miss Potternek semmi köze J.K.Rowling nagysikerü regényéhez, vagy az abból készült filmekhez. Na jó, annyi köze mégis van, hogy J.K.Rowling-hoz, hogy Beatrix Potter minden idők legsikeresebb mesekönyvírója.
A történet tehát Beatrix Potter életének legfontosabb részét meséli el: az első könyv kiadásának bonyodalmait, az első szerelmet 30-on túl, valamint azt, ahogy a Tóvidék védelmezőjévé vált.
Miss Potter - amellett, hogy jó házból származó úrilány és egyben vénlány - gyermekkora óta rajzolgat állatfigurákat és talál ki meséket, miközben rajzlapján megelevenedni látszódnak a kedves kis állatkák.
Miss Potter-t Renée Zellweger játsza, amit én a Bridget Jones: The Edge of Reason (2004) után (nem) kicsit szkeptikusan fogadtam, a Cold Mountain (2003) vagy a Chicago (2002) ellenére. A Miss Potterrel viszont meggyőzött arról, hogy texasi születése, finn és svájci szülei cseppet sem akadályozzák meg abban, hogy ízig vérig angol hölgyeket játszon.
A viktóriánus kor Beatrix Pottere szeretni való, kicsit őrült, kicsit lázadó, egy angol, aki megvalósítja az amerikai álmot (talán ez is szerepet játszott amikor a megfilmesítés mellett döntöttek?), aki mindent megtesz, hogy elérje a célját, még ha ez azt is jelenti, hogy a századik visszautasítással kelljen szembenézni. Bár Zellweger szebb a filmben, mint az igazi Miss Potter, a második pillanattól fogva elhittem, hogy ő és csak is ő játszhatja el a film főszerepét.
Zellweger mellett alig maradt hely a további játékosoknak, pedig ott van még Ewan McGregor vagy Emily Watson, akik cseppet sem rosszak a filmben (nekem persze McGregor tetszett, végre felejtetni tudta velem a Starwars-os kikapcsolódását), vagy ott vannak a szüleit játszó színészek, akik nélkül nem lenne tökéletes a viktóriánius életkép.
A film jó, még akkor is, amikor nem ismerjük Potter meséit, még ha sose hallottunk Péter úrfiról, a nyúlról, az első meséről. Ettől még szerethető ez az elsősorban a meséket kedvelőknek és a nőknek készült film, ahogy szerethető volt a Finding Neverland is, akkor is, ha nem bujtunk minden éjjel Péter Pánnal az ágyba.
Végül, de nem utolsó sorban azért is érdemes megnézni ezt a filmet, hogy ha még nem győződött volna meg az olvasó Renée Zellweger színészi képességeiről, hogy most meggyőződjön róla, no meg azért is, hogy Anglia csodálatos látképei arra késztesen, hogy azonnal repülőre üljünk és megnézzük magunknak azt a bizonyos tóvidéket.
Nem rossz film ez a Total Recall, mondogattam magamban, miközben a bevezető képsorokat néztem. Végülis jelölték Oscarra is, más díjakat meg is nyert és valamiért beleirta magát a filmtörténelmembe, tehát olyan rossz film nem lehet. Ráadásul egy Philip K. Dick irományról van szó, ami már eleve egy jó pont.
Nem is volt rossz 1990-ben, de ha a mai szemmel nézzük, akkor a taxisofőr-robotok és a szögletes autók bizony nem felelnek meg a mai elképzelésünknek a jövőről.
Gondolkoztam azon is, hogy vajon Michael Ironside miért vállalhatot szerepet a filmben, de aztán megnéztem a filmográfiáját, és úgy tűnik örömmel vállal jó és kevésbé jó sci-fikben szerepet.
Színészileg semmit ne várjunk, Arnold Schwarzenegger hozza a szokásos formáját, Sharon Stone semmitmondóan szöke, már csak az álkarate rúgásaiért is megérdemli a sorozatot, amit kapott.
Lori:
Doug. Honey... you wouldn't hurt me, would you, sweet heart? Sweet heart, be reasonable. After all, we're married!
[Lori goes for her gun, Quaid shoots her]
Douglas Quaid:
Consider that a divorce.
Rachel Ticotin, Quaid marsi barátnője volt talán az, aki kicsit színt vitt a filmbe (igén, még Michael Ironside-ról se tudom elmondani, hogy megerőltette volna magát), őt mostanában a "Lost" sorozatban láthattuk két epizód erejéig Captain Teresa Cortez szerepében.
Egyébként 6 évvel vagyunk az első The Terminator (1984) után, és Schwarzi olyan szövegeket puffogtat, mint
A legélvezetesebb jelent mégis az volt, amikor kizuhanva a Mars felületére perceken át tartó haláltusába kezdenek. Nem tudom mennyi ideig tart, hogy vákuum közeli állapotban szétdurranjál mint a paradicsom, amit teniszlabdának néznek, de szerintem biztos nem tart el 5 percig.
Még ha a film készítői nem is így gondolták, de én piszok jót röhögtem a filmen, és ezzel elérte a szórakoztatási célját.
Virginia 'Pepper' Potts: [after Stark's one night stand with Christine] I have your clothes here; they've been dry cleaned and pressed. And there's a car waiting for you outside that will take you anywhere you'd like to go.
Christine Everheart: You must be the famous Pepper Potts.
V 'P' P: Indeed I am.
C E: After all these years, Tony still has you picking up the dry cleaning.
V 'P' P: I do anything and everything Mr. Stark requires. Including occasionally taking out the trash. Will that be all?
A Marvel szekere a csúcson? Az X-Men 1-3, Spiderman 1-3, Punisher, Fantastic Four 1-2, Hulk 1-2, Daredevil sikerei után az Iron Man-nel jelentkeztek - ez alkalommal teljesen saját produkcióval - a mozikban. Szerencsére kimaradtam a reklámkampányból és az egyetlen ok, ami miatt betértem a moziba, az a hatodik érzékem volt, ami szerint ez egy szorakoztató film lesz.
Stark egy barlang mélyén elkészíti a "prototípust".
A hatodik érzékem ezúttal sem csalt meg, az első perctől az utolsóig élvezetes volt a film. Az egyetlen csalódás Jeff Bridges volt, akit nagyon kedvelek, ő is csupán egy percre. Jeff Bridges kopaszként, szakállal alig volt felismerhető mégis egy olyan arckifejezésről ismertem fel, amit a The Mirror Has Two Faces (1996)-ben láttam tőle utoljára (a szórakozott nőcsábász professzor szerepében) amikor Barbra Streisand felvetette, hogy szexeljenek. Ez pedig sehogy sem illett ahhoz a karakterhez, akit a filmben alakított.
A pusztítás istene
Egy kis szakmabeli kitekintés: Az Iron Man képregény első epizódja 1963-ban került az újságárusokhoz. Bár Dummy esetén szinte biztos vagyok benne, hogy "ő" az eredeti képregényből származik, az öltözék gyártása során - amihez néhány technológiai kvázi-tényt feltételezünk kell [pl Stark energiaforrásának meglétét] - semmi olyan informatikai eszközt nem mutattak, amiről ne tudnám elképzelni, hogy egyszer majd használnánk ilyet. Ide értve az intelligens házat is. Az egészet ráadásul egy olyan képi világgal ötvözték, ami elhitette velem, hogy ez a közeli jövőben akár valóság lesz - ami fontos volt, hiszen a közeljövőben játszódik, vagy még inkább: a napjainkban.
A Marvel az Iron Man-nel megmutatta, hogy nem csak gond nélkül át lehet emelni egy 1963-as képregényt a mai világba, a mai korszakba, de elegendő öniróniával és ha a producerek képesek magukon nevetni, akkor mindezt úgy fogja megmutatni 126 percben, hogy ne csak ne unatkozzak, de várva várjam az Iron Man 2-t.
Emlékszem, talán 14-15 éves lehettem, amikor bejött a kábeltévével a világ. Valamelyik német adón adták is azt a zöld tudóst. Nem voltam nagy képregény rajongó, ámbár érdeklődésemet akár némi nemű fanatizmusnak is el lehetett könyvelni, mert minden hétvégén reggeltől délig csak rajzfilmeket néztem. Superman, Fantastic Four és persze Hulk.
Hulk, aki szabdidejében zseniális tudos, de amolyan Jekyll és Hyde módjára elszabadul benne a zöld szörny, ha felidegesíti magát.
Azt hiszem ezzel nem árultam el nagy titkot.
A film - a rajzfilm sorozat halovány emlékei alapján - elég jól követi a történet fonalát. A történetről egyébként többet nem mondok, akit érdekel, az nézze meg.
2001-2002. Még nincs Etyekwood, de már túl vagyunk egy Evitán (1996). Amerika "szuperprodukciók" választják Budapestet olcsó forgatási helyszínnek, mi pedig úgy gondoljuk, hogy jobb ez, mint az országimázs program, dől a lé, előre a gazdagság felé!
Eddie Murphy-n még röhögünk, még ha lassan már fájdalmas is, kivételt képez a Shrek (2001), ami szinte mindenkinek a kedvence. Főleg a Donkey.
Adott tehát két vicces fiú, akik ugyan különböző stílusban dolgoztatják meg röhögő izmainkat, de legalább megdolgoztatják.
A történet alapját egy 1960-as sorozat adja, ezt helyezték át egy kicsit modern környezetbe, bár még hidegháborús felhangokkal. Adott egy fekete boxoló, aki természetesen a világ legjobbja, aki csak egyes szám harmadik személyben hajlandó magáról beszélni és adott egy kétbalkezes ügynök.
Valószínűleg azért nem néztem eddig, mert sem a rappel nem tudtam sokat kezdeni, se magával az egész Eminem jelenséggel. Manapság viszont nincs már Eminem jelenség, eltávolodtunk az egész cirkusztól, hónapok óta nem hallottam Eminemet a rádióban. Így amikor a tévében adásba került a film, a mikróban popcornt készítettünk, hoztunk pár üveg sört és kólát és megvolt az esti programunk.
Méghozzá jó kis program. Még akkor is, ha a színészek feléről nem is hallottam, sőt, Eminem-en, Kim Basinger-en és Brittany Murphy-n kívül senkit se ismertem a szereposztásból.
A film nem bonyolult, egyesek szerint tele van életrajzi elemekkel (persze Eminem életéből). Ha elvonatkoztatunk Eminem-től, akkor egy csomó ilyen, és ehhez hasonló filmmel találkozhatunk.
Egy sorozat harmadik reszenek lenni nem halas szerep. Igazabol masodiknak sem az, de amikor elmondhato, hogy ket sikeres resz utan egy ujabb bort huznak le a tortenetrol (bar ez csak reszben igaz, hisz a konyv is trilogianak keszult), akkor en altalaban elgondolkozom azon, hogy meg akarom-e nezni a filmet.
Miutan a Matrix 2. es a Matrix 3. reszeben nagyott csalodtam, a Bourne Ultimatumot sikeresen halogattam addig, amig az egyik baratom DVD-n meg nem vette.
Hazi popcorn, projector es dolby surround igazi mozielmenyt adott, amit meg is illet a film. Porgo, esemenydus rendezes, hangulatos latvanyvilag, a hatterzene pedig pont akkor porget fel, amikor az esemenyek is felporognek. Vagas es hang: ket kategoria abbol a harombol, amiben a Bourne Ultimatum Oscar dijat nyert. Jogosan.
George Clooney neve az elmúlt években egyre inkább garancia lett a jó minőségű filmre, gondoljunk az O Brother, Where Art Thou? (2000)-re vagy a The Good German (2006)-re. Ha ez nem lenne elég, akkor megnézzük a szereplő gárdát, és azt látjuk, hogy Tilda Swinton játsza a női főszerepet (akinek személy szerint rajongója vagyok az Orlando (1992) óta), vagy Sydney Pollack szerepel benne második helyen említve. És ha mindez nem lenne elég, akkor ott van még Steven Soderbergh, aki a film születésénél bábáskodott, és többek között olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Pleasantville (1998). Ha ez sem elég, akkor megemlítem, hogy Tilda Swinton Oscart nyert 2008-ban a Michael Clayton (2007)-ben nyújtott alakításáért, a filmet összesen 7 kategóriában jelölték Oscarra.
Ha mindez nem elég, akkor kicsit bajban vagyok. Ugyanis nem véletlenül jelőlték a filmet Oscarra, de ha ezt sem hiszed el, akkor valószínűleg nem foglak elkápráztatni a szinészi játékkal. Ha a
Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (2007)-nál érezhető lelkesedésem cseppet sem csöppent. Lehet a 2007 lesz Hollywood új sikeréve?
Tim Burton, Johnny Depp, Helena Bonham Carter harom nev, amely a hozzaertok fuleben maris a sikert garantalja. Ha azt mondom, hogy a csapathoz csatlakozott Alan Rickman es Sacha Baron Cohen, akkor valoszinuleg csak a legelszantabbakat tudom eltantoritani azzal, hogy a film alapja egy Brodway musical, es mint a musicalokban ez rendszeres, itt is dalra fakadnak a szineszek. Sacha Baron Cohen kifejezetten jo, Johnny Depp hangja bar nem eppen kidolgozott, de illik a szerephez, es szivesebben hallgatomot, mint valami szinkront.
Ha nem tudnam, hogy Tim Burton jegyzi a filmet, a nyito sorok utan akkor is gyorsan eszrevennem. London latkepe visszakoszon a Sleepy Hollow (1999)-bol, majd mindenutt ver, ver es ver, es persze Johnny Depp. Nem azert, mert nobol vagyok, vagy mert 16 eves orulten szerelmes voltam az akkori Depp-be, ez a pasi mar reg megerdemelt volna egy Oscart. Sweeney Todd-ert vegre neveztek, ami mar valami. Minden altala megformalt karakter mas es mas, meg ha nehany jellemvonas vissza is ter, idorol idore, kicsit misztikus, kicsit az ordoggel kacerkodo, es megis minden karakterben ott van Depp-bol is valamennyi. Nem sok, eppen eleg ahhoz, hogy egyertelmuen beazonositsuk, igen, most is o jatszik. Jatszik, es ez a lenyeg.
Nehéz arról írni, hogy mennyire jók a szinészek egy animációs filmben. Nehéz arról írni, hogy mennyire jó az animáció, ha egy klasszikus stílusú 2D-s rajzfilmről van szó. Nehéz a filmről írni, ha egy olyan sorozatból készült, amely kultikusnak mondható és az elmúlt 19 év alatt az 5 perces betét-epizódokból 22 perces önálló műsorok lettek.
Valahogy az az érzésem, ha mernék bármi rosszat mondani a filmre, rajongók milliói köveznének meg.
Hát kövezzetek!
A történet lassan indul, Bart es Homer éppúgy nem tudják, mit kezdjenek egy egész estés film 87 percével, mint maguk az alkotók sem. Miközben nyűglődésüket nézem, legszívesebben bele tekernék a filmbe, ha megtehetném.
Heath Ledger 28 eves koraban elhunyt. Megdobbento, hogy valaki ilyen fiatalon tavozzon, aki meg oly sokra vihette volna. Sokan James Dean-hez hasonlitjak, ami meg tulzas, de ott volt benne az a szineszi kvalitas, amitol 5-10 ev mulva a legnagyobbak kozott tartottuk volna szamon. A 10 Things I Hate About You (1999)- val berobbant a koztudatba, a The Patriot (2000)-tal es a A Knight's Tale (2001)-lel kitorolhetetlenul beferkozott a noi szivekbe.
Kozben felnott, komolyabb filmszerepek fele es a Brokeback Mountain (2005) meghozta szamara az Oscar jelolest. Meg elt, amikor mar azt irtak az ujsagok, hogy Joker-e a The Dark Knight (2008)-ban szinte jobb, mint Jack Nicholson-e.
Terry Pratchett nem a kedvencem. Mondjuk ugy, sose volt a kedvencem. A szilveszteri filmvalasztasnal is huztam az orrom, mert valami hulyesegre szamitottam. Es a vegen en lepodtem meg a legjobban, hogy ez cseppet sem volt hulyeseg.
Hogy ne nagyon huzzam az idot mindenfele spoilerekkel, roviden arrol szol a film, hogy a halal beall telaponak (vagy valami olyasminek), es a halal unokaja meg megprobalja kideriteni, hogy mi miert tortenik.
Mi pedig szep lecket kapunk arrol, hogy miert hiszunk a Mikulasban, meg a Telapoban, meg olyasmiben, hogy szeretet. Es hogy egyaltalan mi a hit.
A harom oras filmbe egy rovid pauset iktattunk - eljoven ejfel, pezsgot kellet durrantani - alig tudtam kivarni, hogy vegre befejezzuk az utolso fel orat.
Nagy rajongoja vagyok a meseknek es nagyon felek a folytatasoktol. Sok, szamomra kedves film(sorozat) bebizonyitotta, hogy a folytatasban elvesz a tortenet lenyege, sablonossa valnak a karakterek, a poenok lesullyednek a faviccek szintjere, es a harmadik, negyedik resz mar csak dvd-n jelenik meg. Kivetelek persze vannak. Ilyen a Shrek is.
Honapokig huztam a megnezeset, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire jo lesz. Marpedig ennyire jo lett.
A tortenet persze ott folytatodik, ahol a Shrek 2 abbamaradt. Aki nem latta volna a Shrek 2-t, most hagyja abba az olvasast, es szaladjon el megnezni. Ha a Shrek 1-et se latta, akkor pedig uccu neki mindket reszt megnezni, mert erdemes.
Ridley Scott
neve garancia a szorakoztato filmekre, gondoljunk csak azAlien (1979) -re, a Blade Runner (1982)-re, Thelma & Louise (1991) -re es folytathatnam a sort az American Gangster (2007)-ig bezarolag. Ugyancsak dicsero szavakat mondhatok a ket foszereplo eddigi munkairol, Russell Crowe es Denzel Washington is alakitott mar nagyot (habar utobbi szerintem egy erdemtelen szerepert kaptam meg az Oscar dijat).
Frank Lucas egy olasz maffiozo soforje, testorje, amolyan mindenes. Megis, mig az oreg maffiozo infarktust nem kap, addig csendben, a hatterbol figyelve lesi az "uzleti elet" fogasait. S mert a hetvenes evekben mindenki dogozott, o meg mashoz sem ertett eleteben, mint a nemhivatalos uzleti elethez, hat beszall o is a heroin businessbe.
Det. Richie Roberts a balfacan, becsuletes zsaru. Valopere, majd azt kovetoen a gyermekelhelyezesi pere zajlik, mikozben bezsakol majd' egy millio dollart, es van olyan hulye, hogy becsulettel be is szolgaltatja. Abban az idoben, amikor a New York-i rendorseg 75% korrupt, nem ez a legjobb ajanlo level elolepteteshez. Foleg akkor nem, amikor legjobb iskolai baratjarol tudhato, hogy koze van a bunozeshez.
A film kozel harom oras hosszaval mindenkepp hosszunak mondhato. S bar neha vontatott, es
Ridley Scott-hoz kepest relativ keves ver van benne, soha nem volt unalmas. Egyfelol ket parhuzamos szalon fut a cselekmeny, tehat sejtheto, hogy ez a ket, teljesen mas vilagban elo ember elobb utobb talalkozni fog valamilyen modon.
Scott egy megtortent esetet dolgoz fel. Lucas az Thaifoldrol, az arany haromszogbol a vietnami haboru leple alatt a katonasagot kihasznalva, kozvetitok nelkul szallitja a heroint a keleti partvidekre. Roberts, miutan partnere tuladagolasban meghal, lehetoseget kap arra, hogy celjat hivatalos keretek kozott erje el: elkapni New York legnagyobb drogbarojat.
Nehez mit mondani egy filmrol, ami ennyire valosagos. Nincs "wohaa" erzes, nincsenek kulonleges effektusok, nem tolakodoan jo a zene. Inkabb tokeletes a film hangulatahoz. Azt se mondhatom, hogy Denzel Washington fapofaja rontana a film erteken, mert nem igaz. Nem ismerem Lucas -t, nem tudom, eletben van-e meg, de igen, valahogy igy tudnam ot elkepzelni. Egy hidegveru ficko, aki kivulrol figyeli az esemenyeket, megorizve a kontrollt, vagy legalabbis annak a latszatat. Az American Gangster ugy van jol, ahogy Scott megcsinalta.
Teli esten, ha van otthon popcorn, meleg takaro, akkor jo unalomuzonek, utana nosztalgiaval telve vehetjuk elo a 70-es evek nagysikeru sorozatat, a The Streets of San Francisco (1972)-t (San Francisco utcain). Mar ha van meg kedvunk hozza.
A Thin Red Line kozel egy idoben jelent meg a Saving Private Ryan (1998)-nel, es mig az utobbi az osszes ujsagban szerepelt, legyen az filmmel foglalkozo, bulvar avagy komoly magazin, addig az elobbirol szinte senki nem hallott. Mindket film a masodik vilaghaboru egy-egy mozzanatat dolgozza fel, mindket film szereposztasa zsenialis.
A Thin Red Line-t osszesen 7 Oscar-ra jeloltek, sajnos egyiket sem kapta meg, pedig szerintem jobban megerdemelte volna mint a Saving Private Ryan.
Hogy miert? Mert a Thin Red Line nem a hoskodesrol szol, hanem a haboru szornyusegerol. Az operator a rendezovel es a vagoval egyutt katarzisba viszi a nezot, ahogy a haldoklorol es az ot nyugtato tarsarol lassan elviszi a kepet, a haboru zaja, a sebesultek fajdalmas kialtasai csendesulnek, helyet a termeszet, a napfeny, a madarak veszik at, egy bekesebb kornyezet, majd vissza a csataterre, a kivagott fakra, a haldoklo emberekre. Katarzis, en mondom.
Aztan tele vagyunk sztarokkal a filmben, es megsem toljak magukat agressziven a kepedbe. Egyszeruen ott vannak, es szineszkednek. Es kozben nem gondolod azt, hogy ez egy John Travolta film, mert van par percnyi szerepe, vagy Nick Nolte, mert 5 perccel tovabb van a vasznon. Nem, ezt a filmet nem azert erdemes megnezni, mert sztarok jatszanak benne, hanem azert, mert jo szineszek. Es ha odafigyelunk, akkor valahol felbukkan majd egy Nick Stahl, Jared Leto, egy John Cusack avagy egy
George Clooney. A teljes stablista megtalalhato az imdb-n, szokas szerint.
A Thin Red Line utan nem fogsz kimenni az utcara hoskodni, vagy kiabalni, hogy Rambo-Rambo. Igaz, a 3 ora egy kicsit sok, es emlekszem apro manok szurkaltak a seggemet, amikor kijottem a mozibol. Beultunk egy kavera a kozeli kavezoba es nagyokat hallgattunk. Utana nehany okos gondolatot sikerult osszeszednunk arrol, hogy a haboru az borzalmas, es hogy ha ilyeneket ateltek emberek, akkor ugyan mi a f@szert haboruznak meg mindig. Es hogy mennyire szimpatikus a "foszereplo" srac, aki megszokik arra a Kek laguna ( The Blue Lagoon (1980)) szeru szigetre, mert neki igenis tele van a hocipoje a haboruval, az oldoklessel, a halallal.
Ahogy irtam ezeket a sorokat, elkezdtem kepeket keresni. Aztan az otodik utan nem kerestem tovabb. Felrakhatnek 3 ora kepanyagot, semmi ertelme. DVD, kiveszed, megveszed, bekeszited a kolat, popcornt meg a papirzsepit.
Evekkel ezelott lattam a Virgina Woolf regenyebol keszult filmet, ami pofan vagott, megkapott, es hetekre, honapokra gondolkozoba ejtett. A Memento mellett meg mindig ezzel peldalozok, ha azt kerdezik, milyen filmek voltak ram hatassal.
Kezdjuk Tilda Swinton-nal a szereplok kozul, aki fantasztikus. 1992-ben meg nem ismertem az IMDB-t, es komolyan gondolkodtam azon, hogy pasi vagy no jatsza-e a filmszerepet, vagy talaltak egy megfelelo ikerpart. Egyszerre nemtelen, egyszerre no es egyszerre hodito ferfi. Az emlekezetemben egyedul o maradt meg a szereposztasbol, a hatan elvitte a tortenetet, uralta a vasznat, szerenyen, nem feltunoen, nem akarattal, hanem csodalatos szineszi jatekkal.
A tortenet. Erzsebet, az elso, meglatogatja Orlando szuleit, azoknak birtokan. Egy ejszakat tolt a ferfival, megtiszteltetes ez, meg ha Erzsebet mar oregecske is. A kiralyne, vegrendeletkent, komoly feladatot hagy hatra Orlandonak: soha ne oregedjel meg! Orlando pedig, ahogy tud, eleget tesz a kiralyno parancsanak. Vandorol szazadokon at, haborubol haboruba, mignem egyszer csak elege lesz az oldoklesbol... Nem, nem kell attol tartani, hogy barmi lenyegeset is elmondtam volna, vagy lelonem a poent. Csak javallani tudom, hogy egy emelkedettebb pillanatodban menj el a tekaba, vedd le a dvd-t a polcrol, es nezd meg.
Nem egy konnyed szorakozas, inkabb nyomaszto, de mindenkepp lebilincselo, erdekes es elgondolkoztato.
Meglehetosen keson jutott el hozzam az About Schmidt. Erosen fenntartasaim voltak egy ennyire kultikus filmmel kapcsolatban.
Tegnap este azonban jobb dolgom nem leven megneztem - ugyis adtak teveben.
Ahogy neztem Jack Nicholson-t az elso jelenetekben, egy sor unalmasnal unalmasabb unatkozo nyugdijas nagyapokat bemutato film jutott eszembe, ami aztan egyre masra halvanyult el ahogy tortenet haladt elore.
Schmidt, mint oly sokan masok, akik csak munkajuknak eltek, nyugdijazasa utan nem tud mit kezdeni eletevel. "Orokbe fogadott" gyermekenek irt leveleiben megnyilik, szembesul mindazzal amit eleteben "elert". Kapcsolata lanyaval es felesegevel akkor valtozik meg, amikor utobbi varatlanul elhalalozik. Kezdetet veszi Schmidt tragikomikus utazasa lanya eskuvojere.
"Relatively soon, I will die. Maybe in 20 years, maybe tomorrow, it
doesn't matter. Once I am dead and everyone who knew me dies too, it
will be as though I never existed. What difference has my life made to
anyone. None that I can think of. None at all."
Persze mostanában mindenkinek Harry Potter jut eszébe, ha meghallja a Potter nevet, ezért már rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy a Miss Potternek semmi köze J.K.Rowling nagysikerü regényéhez, vagy az abból készült filmekhez. Na jó, annyi köze mégis van, hogy J.K.Rowling-hoz, hogy Beatrix Potter minden idők legsikeresebb mesekönyvírója.
A film jó, még akkor is, amikor nem ismerjük Potter meséit, még ha sose hallottunk Péter úrfiról, a nyúlról, az első meséről. Ettől még szerethető ez az elsősorban a meséket kedvelőknek és a nőknek készült film, ahogy szerethető volt a 
Emlékszem, talán 14-15 éves lehettem, amikor bejött a kábeltévével a világ. Valamelyik német adón adták is azt a zöld tudóst. Nem voltam nagy képregény rajongó, ámbár érdeklődésemet akár némi nemű fanatizmusnak is el lehetett könyvelni, mert minden hétvégén reggeltől délig csak rajzfilmeket néztem. Superman, Fantastic Four és persze Hulk.
2001-2002. Még nincs 
Valószínűleg azért nem néztem eddig, mert sem a rappel nem tudtam sokat kezdeni, se magával az egész Eminem jelenséggel. Manapság viszont nincs már Eminem jelenség, eltávolodtunk az egész cirkusztól, hónapok óta nem hallottam Eminemet a rádióban. Így amikor a tévében adásba került a film, a mikróban popcornt készítettünk, hoztunk pár üveg sört és kólát és megvolt az esti programunk.
Egy sorozat harmadik reszenek lenni nem halas szerep. Igazabol masodiknak sem az, de amikor elmondhato, hogy ket sikeres resz utan egy ujabb bort huznak le a tortenetrol (bar ez csak reszben igaz, hisz a konyv is trilogianak keszult), akkor en altalaban elgondolkozom azon, hogy meg akarom-e nezni a filmet.
Nehéz arról írni, hogy mennyire jók a szinészek egy animációs filmben. Nehéz arról írni, hogy mennyire jó az animáció, ha egy klasszikus stílusú 2D-s rajzfilmről van szó. Nehéz a filmről írni, ha egy olyan 
Terry Pratchett nem a kedvencem. Mondjuk ugy, sose volt a kedvencem. A szilveszteri filmvalasztasnal is huztam az orrom, mert valami hulyesegre szamitottam. Es a vegen en lepodtem meg a legjobban, hogy ez cseppet sem volt hulyeseg.
Nagy rajongoja vagyok a meseknek es nagyon felek a folytatasoktol. Sok, szamomra kedves film(sorozat) bebizonyitotta, hogy a folytatasban elvesz a tortenet lenyege, sablonossa valnak a karakterek, a poenok lesullyednek a faviccek szintjere, es a harmadik, negyedik resz mar csak dvd-n jelenik meg. Kivetelek persze vannak. Ilyen a Shrek is.
Meglehetosen keson jutott el hozzam az About Schmidt. Erosen fenntartasaim voltak egy ennyire kultikus filmmel kapcsolatban.
